Underworld NightClub

*Még mindig azon gondolkodik, hogy ezt a nyakörves cuccot simán divattá teszi a Hogwarts területén is, de be is fejezi, amikor eloldozzák a kezét. Hogy ott kell maradnia, arra bólint, nagyon más helyet keresni sem tudna. Ravenna kezében az a hegyes vasrúd nem túl kecsegtető, au meg végképp nem, hogy amikor intenek neki, tényleg mint egy engedelmes öleb odasétál. Kés a rúd ellen? Ő Ravenna ellen? A lány nem úgy néz ki, mint aki nem megy neki azonnal, így vagy védi magát, vagy engedi, hogy szétverje. Nem áll neki gondolkodni azon, mitől fél a legjobban, a rengetegben látta. Hamar rájön, elvben őt most sahnak nézik, már nem is kutyának, előrelépett. Rav pont úgy akarja leütni, ahogy Ripley tette azt a döggel. Az egyetlen szerencséje, hogy nem túl gyors, van ideje kifordulni. A kést maga elé tartja, de ugrásra készen vár, mikor tudja elvenni a rudat a lánytól.*

*Ki tudja mennyi idő telt el azóta, hogy tegnap a túszok be lettek zárva. A teremben ahol csak a bántó fehér fény világit se ablak, se óra, semmi ami az idő múlásáról tanúskodna. Hacsak valaki nem számolja a másodperceket, ami viszont valószinűleg az őrületbe kergetné az illetőt.
Az ajtó halk kattanással nyilik, és két alak jelenik meg. Az első aki belép az Kallikratos, tegnapihoz hasonlatos fehérségében, szinte alig tűnik ki a háttérből, csak mintha vörös szemei világitanának.
A második alak még takarásban van a mester mögött, de abból itélve, hogy Kallikratos kezében valami pórázfélét fog, sejthető hogy ki követi.*
- Jó reggelt! Hogy telt az éjszakájuk?
*a mester szélesen mosolyog, de ennél talán még az is jobb lenne, ha vicsorogna. Ránt egyet a pórázon, igy Alain is beesik, majdnem szó szerint.*

*elégedett mosoly terül el az arcán, és megint átkarolja kedvenc kutyája derekát.*
- Úgy, úgy Alain... tudod, hogy nem szeretlek bántani. Sokkal jobb, ha jól viselkedsz.
*egy pillantással felméri az embereket, Luciuson kissé elidőzve. Nem kerülte el figyelmét annak "deviáns" viselkedése, de még meggondolja hogy pontosan mit csináljon a fiúval. Van rá ideje holnapig.
Elindul kifelé egy másik hátsó ajtón. Az embereket Jim és Damien hajtja utánuk, bár azokat valószinűleg nem kell győzködni. Ravenna tökéletesen érzi, hogy a kötelek olyanok, mintha vékony pengék lennének.
Labirintusszerű folyosókon kanyarognak, néha nagy termeken vágnak át. Végül egy hatalmas fémajtóhoz érnek. Kallikratos csak hozzáér a zárhoz, az pedig engedelmesen kattan, de sejteti, hogy másnak nem fogadna igy szót.
Ami bent várja őket, nem éppen az amit valaki játszószobának nevezne. A padló, falak, plafon mind hófehérek, a szin pedig ilyen mértékben elég bántó. A helyet különösen bizarrá teszi, hogy a plafonról kampók lógnak, a falakból láncok és vaskarikák állnak ki, az egyik fal pedig boritva van különböző tipusú késekkel, pengékkel, korbácsokkal, és talán jobb nem is tudni hogy mikkel. Még egy csinos fehér asztal is áll az egyik oldalon, négy sarkában bilincsekkel.*
- Ez lesz az önök szobája! Remélem élvezni fogják az itt töltött idejüket!
*Kallikratos kezével úgy int körbe, mintha túristavezető lenne. Két embere hosszú láncon függő bilincseket csatol minden ember bokájára, korlátozott mozgást engedélyezve.*
- Hagyjuk magára a kedves vendégeinket, mon amour. Azt hiszem, beszélnünk kell egy pár dologról. Mintha mostanában kicsit feledékeny lennél... Aztán majd holnap jövünk játszani.
*A mester szeretetteljesen simogatja meg Alain arcát, aztán mégegy utolsó pillantást vet az emberekre, majd az összes vámpir távozik.
A szobában a fények nem alszanak ki, marad a bántó fehérség. Vajon ki tud aludni ilyen világosban, a kemény földön, kezet vágó kötelékekkel, miközben olyan plafont vagy falat kell bámulnia, ami mintha a rémálmok hentesboltjából lépett volna elő?*

*Alain mentegetőzésére csak bámulja a férfit, mintha az tényleg egy kutya lenne. Lenéző. Nem válaszol semmit, hanem kikerüli a térdelőt, és lassan az emberekhez lép. Érzi a félelmüket, olyan neki mintha bűz terjengene a levegőben. Gyengék és törékenyek. Különösen a nők.*
- Drága, drága Alain... mindig ezt csinálod...
*Először Lucius előtt áll meg. A fiú erős késztetést érez, hogy a vámpir szemébe nézzen, annyira erőset, hogy meg is fogja tenni. Bár semmi extra nem törtnik (még), az érzés, hogy mindenén átlátnak valószinűleg szörnyűbb sokféle fizikai fájdalomnál. Kallikratos arca kifürkészhetetlen, marad a lenéző, megvető, sőt, undorodó. Ravennával és Maeggel is megtörténik a dolog. Legvégül Richardhoz lép, úgy megragadva a haját, ahogy előbb az Alainét, és őt is kényszeriti hogy a szemébe nézzen. Akármit is lát, nem tetszik neki, mert undora gyűlöletté változik. Megvetően belerúg a férfibe. Két borda törött. Úgy törli meg a kezét, mintha valami rothatd dologhoz nyúlt volna, és visszasétál Alainhez.*
- Nem értelek, mon amour. Miért akarnál védeni egy rakás férget? A himek majdnem annyira rettegnek mint a nőstények, akik ráadásul utálnak téged. Az egyik még vemhes is!
*felemeli a lábát és Alain fejére tapos, arcán értetlen csodálkozással.*
- A nagykorú him pedig egyáltalán nem tetszik nekem. Miért kéred hogy ne öljem meg őket? Tudod hogy jobb lenne nekik...
*a kövezet kezd megrepedni Benoit feje alatt, Kallikratos arcán pedig őrült vigyor terül el.*
- Ááááh... tudom már! Játszani fogok velük! Hadd tudják hogy milyen az, ha valaki bántja az én drága Alainemet! Te pedig nézni fogod... De először kérd szépen. Hogy kéri szépen a jó kutya?
*közben int a háttérből figyelő bábjainak, akik előlépnek, és valami vékony, de erős dróttal kötözik össze mindenki kezét. Nem tűnik az anyag veszélyesnek, de ha megpróbálják elszakitani, érezni hogy milyen erős. Ráadásul nem dörzsöli, hanem vágja a csuklót.*
*

*Kallikratos egy pár pillanatig elmerengve simogatja Benoit haját, mintha az tényleg valami háziállat lenne, közben pedig az embereket fixirozza érdeklődő tekintettel.*
- Nem voltál túl engedelmes mostanában, drága Alain. Ugye?
*hirtelen megmarkolja a férfi haját a feje tetején, és erőteljesen elkezdi rángatni. Hangja leirhatatlan változáson megy keresztül. A kellemes, selymes tenor hirtelen őrülten rikácsolóvá válik, még a vér is megfagy tőle mindenki ereiben.*
- Nincs igazam? Nagyon, nagyon rossz voltál. Hazudtál nekem, drága Alainem. Rossz, rossz Alain!
*Kallikratos elővesz valamit egy kis fadobozból, ami mintha előre oda lett volna neki készitve. Ahogy ráesik a gyertyák fénye, látszik, hogy egy éles szögekkel kivert nyakörv az. Egyetlen gyors mozdulatba telik, hogy a szij Alain nyaka köré kerüljön... szögekkel befelé. Benoitnak szinte még el sem hangzik fájdalmas nyögése, a mester máris feláll, a másikat hajánál fogva magával rángatva. Az első keze ügyébe kerülő embernek - Richardnak - megragadja a torkát.*
- Mi ez, Alain? Egy ember? Akivel mit is kellett volna csinálnod?
*a szoritása szerencsére nem olyan erős, hogy rögtön beroppantsa Warren torkát, de az nem sokáig fogja kibirni levegő nélkül. Még jó, hogy a vámpir hirtelen elengedi az áldozatát, érthetetlen okokból. Kallikratos meg sem várja a választ kérdésére, csak előre rángatja Alaint, még mindig a hajánál fogva.*
- De semmi baj. Megbocsátok. Csak öld meg őket szépen.

*Adolf és Damien bevezetik a társaságot, aztán féltérdre ereszkednek, meghajolnak, és gyorsan eltűnnek az egyik hátsó sarokban, mintha nem akarnának szem előtt lenni.
A kis csapat szeme elé érdekes látvány tárul, bár a kint látottak után talán nem olyan meglepő. A terem sötétvörös falait és fehér bútorzatát gyertyák fénye teszi hangulatossá. Vörös ülőpárnák hevernek itt-ott a fehér kövezeten, és vörös szőnyeg vezet fel azon a pár lépcsőn, ami elválasztja a hatalmas fotelt a szoba többi részétől. Az emlitett bútordarabon egy talpig fehérbe öltözött, fehér bőrű, szinte majdnem fehér hajú és vörös szemű férfi ül. Albinó.
Amint Alain előrébb lép, a férfi is előre dől a fotelben, arcán sugárzó mosollyal.*
- Alain!!! Drága Alainem! Gyere ide.
*az egyik karfát akarná megpaskolni, jelezve hogy hová kell ülni. Csakhogy mindkettőt egy minimális ruházatú, és mellesleg gyönyörű hölgy foglalja.*
- Ti még mindig itt vagytok? Fúj, menjetek innen.
*két kezével mintha hessegető mozdulatot tenne a két nő felé... csakhogy amint kézfeje kapcsolatba lép azoknak a testével, mindkettő úgy repül el, mintha holmi legyek lettek volna lecsapva. Hangos sikitás, csattanás, roppanás, mozgás a háttérben... Az egész olyan gyorsan történik, hogy szinte látni sem lehet semmit. A nők eltűnnek egy pár fekete öltönyös alak segitségével, csupán a repedt fal és a vérnyomok maradnak.*